Üdvözöljük a BEAuty Szalon honlapján!

Szalonunk Szombathely Fő terén található, először 1994- ben nyitotta meg kapuit Bea Kozmetika néven, 1997 óta pedig már BEAuty Szalonként, a kozmetika mellett fodrászat - manikűr - műköröm - sminkstúdió - hennafestés szolgáltatásokkal bővültünk. Célunk a szépség megőrzése, védelme és kiemelése, úgy, hogy közben nyugodt környezetben pihenést és feltöltődést is biztosítsunk Vendégeink számára!
Kérjük tekintse meg szolgáltatásainkat és legyen Ön is a Vendégünk!

" Boldogok azok, akik észreveszik a szépet olyan helyeken, ahol mások semmit sem látnak."

(Camille Pissarro)

 

 


Nofretete (Nofertiti, Nefertiti) jelentése: „a szépség megérkezett”.

 

 

Ókori egyiptomi királyné, a XVIII. Dinasztia idején,Ehnaton fáraó felesége.

Számos rejtély övezi, sem származásáról, sem haláláról nem tudni pontosat; temetkezési helye nem ismert, múmiáját nem sikerült azonosítani. Nofretete valószínűleg Amenhotep trónra lépése körül ment feleségül az ifjú fáraóhoz, és annak első számú felesége (nagy királyi hitves) lett. Házasságukból hat leány-gyermek született. A 7. uralkodási évben a királyi udvar az Ehnaton által építte-tett új fővárosba, Ahet-Atonba költözött. Ekkoriban, már az új városban készül-hetett a királyné híres mellszobra egy Thotmesz nevű szobrász műhelyében, és legkisebb három vagy négy gyermekük is itt született. Nofretete férje uralkodása alatt rendkívül fontos szerepet töltött be, már-már társuralkodóként állt a fáraó mellett. IV. Amenhotep uralkodásának 4. évében Ehnatonra változtatta a nevét, ezzel is mutatva elkötelezettségét reformjai iránt. Szintén még ezekben a korai években a királyné neve kiegészült, innentől kezdve Nofernoferuaton Nofertiti néven említik a feliratokon. (a Nofernoferuaton azt jelenti: „Aton szépeinek szépe” vagy „Aton legszebbje”; a nofer egyébként egyaránt jelentett szépet és jót is.) Ehnaton uralkodásának 14. évében Nofretete váratlanul eltűnik, Nofretete múmiáját sosem találták meg, de kísérlet történt már beazonosítatlan múmia Nofreteteként történő azonosítására.

Nofretete mellszobrát német régészek találták meg 1912-ben , és – máig nem teljesen tisztázott körülmények között – Németországba vitték, sokáig a berlini Altes Museum őrizte, de 2009 októberétől visszakerült régi helyére, az időkőzben újjáépített a Neues Museumba. Egyiptom többször kísérletet tett a szobor visszaszerzésére, de a német múzeum 2007-ben még kölcsön sem adta egy egyiptomi kiállításra, azzal az indokkal, hogy túl törékeny az utazáshoz.

smink
kozmetika szombathely
fodrászat
Műköröm Szombathely

© BEAuty Szalon | IMPRESSZUM | ADATKEZELÉS | WebSites by AudioMAX Média